Közmunkára ítélték a jándi Jobbik-rendezvény rendbontóit

|

Zaklatás és rendbontás miatt a Vásárosnaményi Városi Bíróság összesen 90 nap közérdekű munkára ítélte pénteken azt a három jándi férfit, akik 2009-ben megzavarták a Jobbik Magyarországért Mozgalom vásárosnaményi szervezete és jándi önkormányzat közös, augusztus 20-ai, Szent István napi ünnepségét. Az ítélet jogerős.

Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a bíróság bűnösnek találta a három férfit zaklatás vétségében, az I. rendű vádlottat rendbontás vétségében is, ezért az I. rendű vádlottat 45, a II. rendűt 25, a III. rendűt pedig 20 nap közérdekű munka büntetésre ítélte. A jogerős ítélet szerint az I., II. rendű vádlott és ismerőseik több személygépkocsival megjelentek Jándon az augusztus 20-ai rendezvény helyszínének közelében, leparkoltak és kiabálni kezdtek, hangos zenehallgatással zavarták az ünnepi beszédeket és az istentiszteletet, a hangoskodást a Himnusz alatt sem hagyták abba. A két férfi több szervezőt, köztük a nyilvános program rendezőjét is veréssel, megöléssel fenyegette meg. Az ünnepség megzavarása miatt az egyik sértett értesítette a rendőrséget, mire a rendbontók elhagyták a helyszínt.

A rendezvény után néhány nappal a III. rendű vádlott a vásárosnaményi piacon meghallotta, hogy az egyik sértett egy jándi emberrel az augusztus 20-i eseményekről beszélget, mire megfenyegette, hogy megveri.

A szóvivő hozzátette: városi bíróság a büntetés kiszabásakor az elkövetéskori hatályos rendelkezések alapján járt el. Ekkor a vádlottak által elkövetett bűncselekmény szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel volt büntethető. Idén január 1-től hatályos rendelkezés szerint 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, June 3 (All day)
Komló Városháza tér