Mi lesz a komlói helyi tömegközlekedéssel?

|

A komlói helyi közlekedéssel kapcsolatos hír, miszerint a Pannon Volán
felügyelő-bizottsági döntés értelmében 2011. december elsejével
felmondta Komló Város Önkormányzatával kötött közszolgáltatási
szerződést. A döntésnek voltak előzményei, amelyekből ki kell emelni
néhányat.
2009. január 1-től a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt)
Horváth Zoltánt nevezte ki a Pannon Volán élére, akinek saját
bevallása szerint sincsen szakmai tapasztalata. Villamosmérnöki
diplomával rendelkezik. A közlekedéshez való kötődése:
alpolgármesterként felügyelte Pécs tömegközlekedését, valamint a
Pannon Volán igazgatósági tagja volt. Politikai pályafutása már inkább
érthetővé teszi kinevezését. SZDSZ-es politikusként 2002-2006 között
volt Pécs alpolgármestere. 2006-os választásokon függetlenként indult,
ezért a szabaddemokraták kizárták. Egy évvel később már az MSZP-t
erősítette. Nem elhanyagolható tényező, hogy a Hit Gyülekezetének
oszlopos tagja, ahol közismerten a tagok fizetésükből jelentős
hozzájárulást fizetnek (10%) a szervezetnek. Miért is kellett oly
gyorsan eltávolítani székéből Balázs Dezsőt, aki hosszú idő után
nyereséget produkált, és nem utolsósorban szakirányú végzettséggel
rendelkezett? A HB Reavis Hungária kft kinézte magának a pécsi
autóbusz pályaudvart, leendő befektetésének területeként. Itt
szerettek volna bevásárlóközpontot építeni, amit Balázs Dezső szakmai
szempontokra hivatkozva ellenzett. Rögtön beindult a gépezet. Radnóthy
Zoltán a cég vezetője (aki szintén hitgyülis, és a Synergon volt
vezérigazgatója) eljutott Lusztig Péteren keresztül az akkori pécsi
polgármesterhez, Tasnádi Péterhez. Miután Balázs továbbra is
ellenezte, hogy eladják a buszpályaudvart és magánkézbe kerüljön oly
módon, hogy a sikeres eladás után a Volán visszabérelje a területét.
Ilyen tranzakció mintha már lett volna korábban is más területeken.
Ügyes. Balázs nem volt hajlandó szolgálni a szociálliberálisok
érdekeit, így mennie kellett. Horváth Z. kinevezésével kapcsolatban
érdemes idézni ellenlábasának, Juhász Istvánnak a nyilatkozatát:
"Mivel mögöttem nem áll a Hit Gyülekezete, mint Horváth mögött,
esélyem sincs".
Érdemes megemlíteni, hogy a pécsi Fidesz nyilatkozatban ítélte el a
Pannon Volán élén lezajlott vezetőváltást. A nyilatkozat hangsúlyozza,
hogy a "szocialisták ugyanazt csinálják "kicsiben" Péccsel, amit az
országgal "nagyban". Ennek a markáns véleménynek mára már hírmondója
sem maradt, pedig a nyilatkozat aláírója ugyanaz a Páva Zsolt, aki ma
Pécs város polgármestere. Az aláírók közt szerepel még a Fidesz pécsi
elnöke, Dr. Révész Mária. Mi is a kapcsolat a fentebb leírtak és Komló
jelenlegi helyzete között? Több mint azt első látásra gondolnánk.
Talán emlékeznek még arra a komlóiak, hogy 2009-ben már történt
kísérlet a komlói helyi közlekedés kiszervezésére, azaz magánkézbe
adására. Előtte kötött a Pannon Volán hosszabb távra szóló
megállapodást az Önkormányzattal több új autóbusz vásárlására. Úgy
érveltek, hogy a szerződés szerint jogosan járnak el, mert az eszközök
és a dolgozók maradnak, csak a feladatot végzi más. Ha minden marad a
régiben, akkor mi szükség van a változtatásra? Egyébként a szerződés
módosításához a két fél közös megegyezése kell. A sikertelen kísérlet
nem szegte kedvét a Pannon Volán vezetőinek, és ma megint az a céljuk,
hogy magánkézbe adják Komló tömegközlekedését. A 2010-es választások
előtt ismét felmerült a komlói helyi közlekedés magánkézbe adása, de
Szakács László alpolgármester levele időszerűtlennek minősítette. A
privatizációs gyakorlat szerint először veszteségessé kell tenni a
kiszemelt céget, hogy ezt követően olcsó áron fel tudják vásárolni
magánbefektetők. Ettől a ponttól kezdve azt lehet tenni a városi
közlekedéssel, amit csak akarnak (járatok számának drasztikus
csökkentése, munkahelyek megszüntetése, nagymértékű jegyáremelések,
stb.). A folyamat részeként lehet értelmezni, hogy az MNV nem fogadta
el a Komló Város Képviselőtestülete által javasolt járat-illetve
kilométer csökkentését, hanem ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, a
veszteség megszüntetésére. A komlói javaslatot, miszerint 23 %- os
járatkivonást tartanak reálisnak, még csak nem is tárgyalták a
felügyelő-bizottság ülésén.
A Nemzeti Vagyonkezelő hajthatatlan maradt, ragaszkodott eredeti
elképzeléséhez. Így került sor a közszolgáltatási szerződés 2011.
december elsejei hatállyal való felmondására. Nyilvánvaló, hogy a
komlói Testület is megtehette volna, amikor kivonták az új buszokat
Komlóról. Mivel a provokációra nem reagált Komló Város Önkormányzata,
ők támasztottak olyan feltételeket, melyet a város érdekében a
Képviselő-testület nem fogadhatott el. Nyitva áll tehát az út a komlói
helyi közlekedés magánosítására. Komló Város Önkormányzatának fel
kellene venni a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel és az
illetékes minisztériummal a fennálló tarthatatlan helyzet rendezésére,
de annak lezárásáig a helyi menetrenden ne történjen változtatás.
A fentiek ismeretében az már csak hab a tortán, hogy a veszteséges
cégnél a felső vezetők prémiumot kapnak, és osztalékot is fizet a
tulajdonos. Vajon miből? Új vállalkozó esetén ki és miből
finanszírozza a várható veszteséget? Mi lesz a munkahelyekkel?
Az állam felelőssége különösen kiemelendő: egy olyan rendszert
működtet, ahol az állam különböző kedvezményeket ad az utazóknak
-nagyon helyesen-, de annak finanszírozásáról már nem gondoskodik és
ragaszkodik ahhoz, hogy 0 Ft legyen a veszteség. Akkor kinek is az
érdeke az állami tulajdon átjátszása bizonyos érdekeltségi köröknek?
A már idézett pécsi fideszes nyilatkozat után azt gondolná az ember,
hogy kétharmados hatalmuk birtokában megoldják a helyzetet. Valójában
sajátos hozzáállásuknak köszönhetően ugyanaz a Pannon Volán
vezetősége, mint a szocialisták regnálása alatt volt. Akkor mi
változott? Nyilvánvalóan érdemleges változás a szemlélet terén sem
történt, maradt minden régiben, csak mára a narancs egy kicsit
megrohadt.

Tasnádi László
önk. képv. /Jobbik/

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

HELYI ESEMÉNYNAPTÁR

2012, June 3 (All day)
Komló Városháza tér