Rendhagyó történelem óra
Tasnádi László,a Jobbik önkormányzati képviselője köszöntőjét követően dr. Bakos Batu nagymester rendhagyó történelemóra keretében – jobbára a tankönyvekben nem szereplő ismeretekkel – bővítette a színház széksorait zsúfolásig megtöltő fiatalok ismeretét. A korona viszontagságos történetének áttekintése után Simák Rita – a szintén jelenlévő Hummel Gizella ötvösművész,és az általa készített másolatok segítségével – mutatta be a hallgatóságnak a koronázási ékszereket,a koronán megtalálható jelképrendszert. A gimnáziumba szervezett harmadik előadást követően dr. Bakos Batu már a Német Klubban,a felnőtt lakosság előtt beszélt a Szent Koronáról,mint a nemzet testéről,mint egy önálló személyiségről. A nagymester felhívta a figyelmet arra,hogy egyedül a Szent Korona képes egyesíteni a nemzedékeket,vagyis a nemzetet,beleértve a ma élő magyarságot,a temetőkben nyugvókat,valamint az utánunk jövő generációt. Konyári Zsolt,a Jobbik helyi elnöke sikeresnek ítélte meg az előadássorozatot,ugyanakkor fájlalta,hogy a komlói közélet szereplői közül igen kevesen érdeklődtek az államiság jelképéről szóló előadások iránt. |
Helyi videó
Központi videók
HELYI ESEMÉNYNAPTÁR
ESEMÉNYNAPTÁR




























